Nőnapi pintyek

A nemzetközi nőnap a női egyenjogúság és a nők emberi jogainak napja, melynek gyökere az 1850-es évek Amerikájáig nyúlik vissza, amikor is 1857. március 8-án a textiliparban dolgozó nők tízezrei tüntettek New York utcáin az emberibb munkafeltételekért és magasabb fizetésért. Több, mint 50 évvel később, a német származású Clara Zetkin politikus és nőjogi aktivista javaslatára, nemzetközi nőnappá nyilvánították március 8-át, melyet ENSZ világnapot Magyarországon 1914-től ünnepelünk hivatalosan. 

E jeles nap alkalmából szeretettel ajánljuk az egyik hazai női borászt, Barta Annát, aki a Mátrai borvidéken található Nagygomboson alkot. A birtokról érdemes tudni, hogy a 17. században a Grassalkovich család tulajdonában volt, majd az idők során több család is kézről kézre adta, míg végül 2009-ben a Barta családhoz nem került. 

Anna útja ebből kifolyólag elég egyértelműen vezetett a borászkodáshoz, már 17 évesen WSET tanfolyamokra járt, 18 évesen Budapesten tartott kóstolókat, majd a szőlész-borász képesítés megszerzése óta ő vezeti a nagygombosi birtokot.

Anna a saját nevére vette a borászat prémium borcsaládját, mely korábban Gróf Grassalkovich néven volt ismert,  személyesebbé téve ezáltal a csúcsminőségű tételeket. A címkék szolidak és elegánsak, központi motívuma a pinty.  Érdekességük, hogy ezek a madarak nemcsak Anna első nagygombosi élményeihez kapcsolódnak, hanem különleges tulajdonságuk, hogy mindegyik pinty a családjára jellemző dallamot énekel, melyet az apjától tanul meg, utalva ezzel arra, hogy Anna is sokat tanult az Édesapjától. 

Szeretettel ajánljuk tehát Barta Anna "pintyeit", mellyel nemcsak a figyelmességet lehet kifejezni, hanem csodás kísérője lehet egy minőségi beszélgetésnek, időtöltésnek is, amely kulcs a női szívekhez. 

 

 

 

 

 

 

Forrás: wikipedia.org, sokbor.blog.hu, nagygombos.com