Variációk egy témára: Pinot Noir

Variációk egy témára. (Fajta)specialitások, fantázianevek és jó sztorik. Ebben a sorozatban az aktuális hónap ünnepelt borát, illetve egyéb (alkoholos) italát vesszük górcső alá, borászok és egyéb szakértők mesélnek nekünk az adott fajtáról, a névválasztásról, emlékekről, történetekről.


Augusztus 18-a a Pinot Noir nemzetközi ünnepnapja, ennek kapcsán a Steigler Pincészet borászával, Varga Tamással beszélgettünk, aki fajta elkötelezett híve révén, még a szakdolgozatát is ennek szentelte, valamint burgenlandi tapasztalatait is megosztotta a különböző klónokról.

 

 

 

 

Ezerjó: Miért szereted ezt a fajtát?


Varga Tamás: Amikor a pincészet új területekkel bővült, az újratelepítések során úgy döntöttünk, hogy a vásárolt Pinot Noir ültetvényeket megtartjuk, mert igencsak bőséges termést hoztak. A körülbelül 1 hektárnyi területen lévő tőkék vegyes képet mutatnak a különböző klónok tekintetében - vannak közöttük zárt, tömörebb fürtűek, illetve apró bogyósabb, lazább fürtök is, ezek feltételezhetően különböző klónok lehetnek -, így nálunk nem volt releváns a klónszelekciós borok készítése, mint Ausztriában.


A Pinot Noir egy igen széles körben felhasználható fajta, ugyanis héjon áztatás nélkül fehér pezsgőalapbor, héjon áztatva rozé, illetve rozé pezsgőalapbor készülhet belőle, valamint ne feledkezzünk meg a vörösbor készítésről sem. A pincészet tulajdonképpen a fajta minden arcát kihasználja: készítettünk belőle PetNatot, rozéként Cuvée-be tettük - nagyon szépen kiegészíti a Kékfrankost -, illetve vörösborként önmagában és Cuvée-ként is harmonikus alkotások születtek belőle.


A fajtából néhány éve pezsgő alapbort is készítünk, de magához a pezsgőkészítéshez szükséges eszközök nem álltak a pincészet rendelkezésre. Ilyen esetekben az alapbort szokás elküldeni egy pezsgőpincészetnek, akik pezsgőként küldik vissza a terméket. Ebbe az irányba gondolkodtunk mi is, azonban az ötletet a Covid időszaka keresztülhúzta, így lemondtunk róla és helyette PetNat-ot készítettünk, mert a készítéshez minden eszköz rendelkezésünkre állt. 


Tamással csak egyetérteni tudunk és szívből ajánljuk a Steigler Pincészet borait, illetve, ha többféle tételt is kóstolnátok ebből a csodás szőlőfajtából összehasonlításképp, akkor válogassatok WEBSHOP kínálatunkból. Nem csak augusztus 18-án! :)