A balatoni vitorlázás ünnepe a Kékszalag

A balatoni vitorlázás szerelmeseinek a július hónap a megmérettetésről szól, július 14-én ugyanis - mint mindig - Balatonfüredről rajtol az 54. Kékszalag vitorlásverseny. Még mielőtt leírnánk, mint valami úri huncutságot, nézzük meg mitől is olyan fontos ünnep.

A gyökere még a második világháború előtti időszakra nyúlik vissza, egészen pontosan 1934-ig, amikor a Hungária Yacht Club először hirdette meg a légvonalban közel 160 km-es versenytávot (Európa leghosszabb tókerülő vitorlásversenye), amelyet az óramutató járásának megfelelően a leggyorsabban kellett teljesíteni. A versenyt az nyerte, aki leghamarabb hajózta körbe a tavat. Tiszta sor.  1955-ben a távot még 10 óra 40 perc alatt teljesítették, majd ezt a fantasztikus rekordot 2012-ben sikerült csak megdöntenie egy high­tech anyagokból készült katamaránnak. Mintegy 57 évvel később! Izgalmas adat, hogy azóta a rekordidő 7 óra 13 percre csökkent, melyet 2014-ben állított fel Józsa Márton egy magyar fejlesztésű katamaránnal, Litkey Farkas pedig 13x ért elsőként célba, ami szintén rekordteljesítménynek számít.   

 

/fotó: csodasmagyarorszag.hu/

 

A Kékszalag elnevezés egyébként abból a tradícióból ered, hogy egykor a tengerek leggyorsabb vitorlása viselhette csak és kizárólag a kék színű szalagot az árbócára tűzve, mely hagyományt később átvették a gőzösök és a vitorlássport elterjedésével az európai tavak leggyorsabb vitorlásai is. 

Ha már hagyomány és tradíció, tudni érdemes, hogy a versenyre mindig azon a júliusi hétvégén kerül sor, amely legközelebb van a holdtöltéhez. A rajt időpontja mindig 9 óra és fontos kritérium, hogy 48 órán belül teljesíteni kell a távot. A több, mint 80 éves verseny fennállása alatt a hajótípusok kizárása, beengedése folyamatosan vita tárgyát képezte és a tendencia arra mutat, hogy a következő tíz évben az lesz az eldöntendő kérdés, hogy víz alatti szárnyakat használó hajókkal engedélyezzék-e az indulást. 

Mielőtt azt gondolnánk, hogy "így könnyű", legyünk tisztában azzal is, hogy a 48 órán belüli teljesítés az éjszakát is magába foglalja, amihez külön kvalitások szükségesek, továbbá a Balaton mérete lehetővé teszi, hogy a legkülönfélébb időjárási viszonyokkal kelljen a versenyzőknek megvívni: vihar, szélcsend, eső, teljes éjszakai sötétség, stb. Erre tekintettel a Kékszalag tehát komoly fizikai és pszichológiai kihívást jelent az indulókra nézve, így aki a megadott időkeretben teljesíteni tudja, annak ez egy kiemelkedő sportteljesítmény. 

Megnyerni pedig felettébb felemelő érzés lehet, amelyről biztosan órákat tudnának mesélni a július hónapunk borászatának választott Bujdosó család tagjai, Feri és Zsiga, akik a Pannónia 70-es cirkálóval a balatoni vitorlás versenyek állandó résztvevői. Nyertek már Fehérszalagot, Pünkösdi Regattát, Félszigetkerülőt és Szüreti Regattát is, 2017-ben pedig magyar bajnokok lettek a 70-es cirkáló osztályban, azonban régi álmuk 2020-ban teljesült, amikor Kékszalagot megnyerték. 

Kékszalag győzelem pedig nincsen buborékok nélkül és mi esne jobban a nyári meleg hónapokban, mint egy jól behűtött prosecco. Gyertek és nézzetek szét kínálatunkban személyesen az üzletben vagy webshopunkban online és koccintsunk a vitorlásverseny indulóinak tiszteletére. 

 

 

 

forrás: vitorlazas.hu, kekszalag.reblog.hu, csodalatosmagyarorszag.hu